Maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség a várpalotai hintabaleset ügyében a szerkezet üzemeltetője és megfelelőségi tanúsítványának kiállítója ellen.
A vidámparki, szórakoztató berendezések üzemeltetésével foglalkozó vádlott 2017. szeptember 2-án este Várpalotán működtette a vízszintes tengely körül két, egyenként 9,4 méter hosszú karral forgó, nyolcszemélyes körhintát.
A baleset idején a hinta egyik gondolájában az életveszélyes sérüléseket elszenvedő fiatal, a kiskorú testvére és az édesanyjuk, míg a másik karhoz tartozó gondolában két kiskorú fiú foglalt helyet. A berendezés az indítást követően körülbelül másfél percig működött, amikor hatalmas reccsenés kíséretében az egyik kar letörött, a tartóoszlopnak csapódott, majd az ütközés következtében oldalirányba lendült, és mindkét gondolából egy-egy utas kiesett.
A baleset legsúlyosabb sérültje a hintától mintegy 15 méterre zuhant a földre, és életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó koponyasérüléseket szenvedett, míg a másik sértettnek, aki a hintaszerkezet pótkocsijára esett, töréses-zúzódásos sérülései keletkeztek. A hinta többi utasát nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos, vérző sérülésekkel a rendőrök, tűzoltók szabadították ki a gondolákból.
A vádiratban foglaltak szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt megszegve, köztük a karok forgatásának lassítására alkalmas fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést.
Az ügy másik vádlottját is több szabályszegés terheli, melyek egyike, hogy a megfelelőségi tanúsítványt a mechanikai biztosítás hiányában is kiállította, bár annak tervét korábban éppen ő maga hagyta jóvá.
A vádlottak felelősségéről a Veszprémi Járásbíróság dönt.
A rendőrség által készített fényképfelvételek az alábbi linken tekinthetők meg:
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/varpalotai-hintabaleset