A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt az előzetes letartóztatásban lévő salgótarjáni férfi és lánya ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt.
A két vádlott salgótarjáni közös otthonukban 2017 elejétől új pszichoaktív szerek kereskedelmével kezdtek foglalkozni úgy, hogy az általuk beszerzett és adagonként kimért, kristály porként ismert anyagot a házukat rendszeresen felkereső vásárlóknak árulták. A vevőket az apa fogadta a ház alagsorában, ahová a kért kábító hatású szert a lánya vitte le a ház felső szintjéről, a vevők pedig kifizették és átvették azt.
A cselekménynek 2017. március végén rendőri intézkedés vetett véget. A vádlottak a rendőröket nem akarták a házba beengedni, a lány pedig az emeleti részén tartott új pszichoaktív anyagokat illetve kábítószert tartalmazó zacskókat kidobálta az emeleti erkélyről, hogy a bizonyítékokat eltüntesse. A rendőrök azonban megtalálták azokat, ráadásul a házkutatás során a ház emeleti helyiségeiből is több, kisebb mennyiségben kicsomagolt kristályos anyag, nagy mennyiségű készpénz, és a csomagoláshoz használt eszközök kerültek elő.
A lány maga is rendszeresen fogyasztott a lakásban tárolt új pszichoaktív anyagból és kábítószerből is, melyet ugyancsak megtaláltak a rendőri intézkedés során, valamint a lány vizeletéből is igazolható volt a fogyasztás ténye.
A két vádlottat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség társtettesként, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel vádolja, a lánynak ezen kívül kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell.
Apa – aki korábban emberkereskedelem és kitartottság miatt volt büntetve – és lánya előzetes letartóztatásban vannak. Az ügyészség velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.