A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádiratában büntetővégzés meghozatalát indítványozta tizenegy férfival szemben műemlék megrongálása miatt.
A vádirat szerint a vádlottak, tizenegy, harmincegy és ötvenkilenc év közötti férfi, valamint három további társuk az Állami Számvevőszék tevékenységét kifogásolták, és ennek kifejezésére 2018. január 17-én a kora délutáni órákban a Számvevőszék V. kerület, Apáczai Csere János utcai székházához mentek.
A férfiak a műemléki védettség alatt álló, állami tulajdonú épület falára narancssárga színű festéket öntöttek, majd azt ecsetekkel szétkenték. A székház falán kb. 2 m magasságig, illetve a járdán festékfoltok képződtek, amelyek eltávolítása az épületen állagsérelemmel járt. A vádlottak által okozott kár meghaladja a 3,2 millió forintot.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfiak ellen műemlék megrongálásának bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalást mellőzve, büntetővégzéssel szabjon ki egy vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, tíz társával szemben pénzbüntetést.