A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség két fiatalkorú és egy felnőttkorú vádlott ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Debreceni Járásbíróságon
A hajdúhadházi vádlottak 2016. október 29-én az esti órákban Tégláson sétálgattak és beszélgettek, miközben észrevették a feléjük közeledő sértettet, aki egy kerékpárt tolt. Az egyik fiatalkorú vádlott ötletére megállapodtak abban, hogy megszerzik a sértett kerékpárját, értéktárgyait, és ha ellenkezne, akkor megverik.
Ezt követően a felnőttkorú vádlott a sértett elé állt és felszólította, adja át neki a kerékpárt. A sértett nem adta oda, ezért a vádlott ököllel megütötte a mellkasát, majd orrba vágta. A fiatal férfi a támadás következtében összegörnyedt és a földre esett, azonban mindvégig szorította a kerékpárját. Ezt látva odament hozzájuk a két fiatalkorú vádlott is, majd mindhárman testszerte rugdosták a sértettet. Ez alatt az egyik fiatalkorú vádlott lehúzta a hátizsákot a fiatal férfiről és vádlott társaival együtt beszaladt a közeli erdőbe.
A hátizsákban lévő 5.000,- forint készpénzt és kisebb értéktárgyakat a felnőttkorú vádlott vitte magával, míg a sértett nevére kiállított okmányokat, igazolványokat eldobták.
A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést és az arcán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A vádlottak a bűncselekménnyel 13.720,- forint kárt okoztak, amelyből lefoglalás és kiadás útján 5.770,- forint megtérült.
Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottak ellen a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség társtettesként csoportosan elkövetett rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a felnőttkorú vádlott vonatkozásában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, míg a két fiatalkorú vádlott esetében javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.