A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy huszonhárom éves kecskeméti férfi ellen, aki 2019. szeptember végén Kecskemét belvárosában kirabolt egy kilencvenéves asszonyt.
A vádirat szerint a vádlott 2019. szeptember 30-án, este, Kecskemét belvárosában észrevett egy idős asszonyt, aki egy szatyorral a kezében hazafelé tartott. Elhatározta, hogy megszerzi a szatyorban lévő értékeket. A bot segítségével gyalogoló kilencvenéves sértett idős kora és egészségi állapota miatt csak korlátozottan tudott védekezni, így esélye sem volt arra, hogy a bűncselekményt elhárítsa.
A vádlott kisebb távolságból követni kezdte a sértettet. Amikor az idős asszony a lakóházának a kapuját kinyitotta és belépett, a vádlott váratlanul hozzá lépett és az asszony bal karjára rátekert nejlonszatyrot nagy erővel megpróbálta lerántani a sértett karjáról. Az erős rántástól a szatyor elszakadt, a sértett nekiesett az ingatlan kapujának, a vádlott pedig a zsákmánnyal elfutott a helyszínről.
A szatyorban édességek, újságok, az idős asszony szemüvege és személyes tárgyak voltak összesen mintegy 22.000 forint értékben. A vádlott a menekülése közben a szatyrot a közelben eldobta, de a sértett szemüvegét és az édességek nagy részét magával vitte. A sértett az esés miatt a bal térdén nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett és kérte a meg nem térült kárának a megtérítését.
A kecskeméti rendőrök gyors és a hatékony munkájának köszönhetően a vádlottat már másnap elfogták és őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatásba helyezte.
A többszörösen büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség minősített rablás bűntettével vádolja, amely bűncselekményt a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a bíróság kötelezze őt a sértett kárának a megtérítésére is. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.