A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 69 éves román férfival szemben, aki 2016. július közepén Kunágota külterületén nem adta meg az elsőbbséget egy másik személygépkocsinak, és a baleset következtében a vádlottal együtt utazó testvére elhalálozott, míg a vétlen autó egyik utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. július 17-én személygépkocsijával Kunágota felől Magyarbánhegyes felé közlekedett. A vádlott egy útkereszteződéshez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla – közkeletű nevén stoptábla – ellenére megállás és elsőbbségadás nélkül, 30-40 km/óra sebességgel továbbhaladt, nem biztosítva elsőbbséget egy balról érkező személygépkocsinak és összeütköztek.
A baleset következtében a vádlottal együtt utazó testvére olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2016. augusztus 26-án a kórházban elhunyt. A vétlen gépkocsiban utazó három végegyházi nő egyike életveszélyes sérüléseket szenvedett, nála gyógyulását követően maradandó fogyatékosság kialakulása várható; míg a vétlen jármű vezetője és másik utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlott megszegte a KRESZ elsőbbség adásra vonatkozó szabályait, amikor a figyelmeztető tábla ellenére nem állt meg az útkereszteződésnél.
A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, mely 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A járási ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült több, mint 300.000.-Ft bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Battonyai Járásbíróság előtt folytatódik.