A Kiskunhalasi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt egy sorozattolvaj férfival szemben, aki egy udvarból pálinkafőző készülék vörösréz kupoláját, szarvas trófeát, a vasút elől elektromos kerékpárt lopott. Emellett a különös, többszörös visszaeső társával együtt egy éjszaka alatt két járművet is feltörtek és szerszámgépeket, autósmagnót, valamint egy kabátot vittek magukkal.
A vádirat szerint a mélykúti férfinak és bajai társának 2020 végén nem volt munkahelye és így jövedelme sem, ezért lopások elkövetéséből igyekeztek haszonra szert tenni. A mélykúti vádlott 2020 december elején bemászott egy jánoshalmai családi ház udvarába és onnan a pálinkafőző vörösréz kupoláját és egy szarvas trófeát lopott. A vádlottak december 30-án éjjel együtt csavarogtak Jánoshalmán és elhatározták, hogy az utcán parkoló teherautót ellopják. Mivel ez nem sikerült, a jármű ablakát befeszítették és összesen 240 ezer forint értékben fúrógépet, sarokcsiszolót, szerszámosládát és mobiltelefont vittek magukkal.
Még ugyanezen az éjjelen a két férfi egy személyautó hátsó ajtaját is felfeszítette és a beépített autósmagnót hangszórókkal együtt ellopta. Ráadásul a sértett 900 Ft-ot érő kabátját is magukkal vitték. A mélykúti vádlott az autót is el akarta kötni: a teherautó feltörés során előzőleg lopott tapétavágó hegyével a gyújtáskapcsolót feszegette, de nem sikerült a járművet elindítania. Ő volt az, aki három nap múlva a vasútállomásról egy elektromos kerékpárt, a helybéli élelmiszerboltból 9 üveg márkás italt és két mobiltelefont lopott el.
A kiskunhalasi rendőrök a nyomozás során a lopott tárgyak egy részét lefoglalták, így a sértettek kára részben megtérült.
Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfiakat dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja, ezért mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Egyikük letartóztatásban, másikuk a korábbi jogerős börtönbüntetését töltve várja, hogy újabb ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság döntést hozzon.