A Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján a bíróság tizenkettő rendbeli csalás bűntette miatt 2 év 6 hó börtönbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a különös visszaeső férfit, aki 2015-ben adósságspirálba került, és úgy kért kölcsön, illetve kötött szerződéseket, hogy a kölcsönösszegek  visszafizetésére, a szerződési összegek megfizetésére sem reális lehetősége, sem szándéka nem volt.

A vád szerint a vádlott az egyik sértettől azzal a valótlan hivatkozással kért és kapott összesen 2.160.000,- Ft-ot, hogy „jéghideg gyümölcsleves” szabadalmi díjának kifizetésére, a gyártáshoz szükséges hűtők lefoglalásához, illetve másoddiplomás képzése tandíjának kifizetésére kell a pénz. A valótlan gyümölcsleves projektre egy másik sértettől 450.000,- Ft-ot, a harmadik sértettől összesen egymillió forintot kapott. Egy esetben egy musical próbájához úgy bérelt termet, hogy a terembérleti díj kifizetése nem állt szándékában, ezzel kétmillió forint kárt okozott, majd a musical előadására bérelt ugyanígy termet, ezzel egy esetben 635.000,- Ft, más esetben 412.750,- Ft kárt okozott.

A férfi 2015 augusztus-szeptemberben úgy állapodott meg egy sértett nővel egy adott munka elvégzésére, hogy annak ellenértékeként 200.000,- Ft-ot átvett, azonban a munka elvégzése nem állt szándékában. Két sértettől egyenként hétmillió forintot vett át visszafizetési szándék nélkül.

Az elkövető 2015. október 20-án egy musical előadással kapcsolatos kiegészítő szolgáltatások igénybevételére (takarítás, fény-és hangtechnika biztosítása, őrzés) kötött szerződést anélkül, hogy a szolgáltatás ellenértékét ki akarta volna fizetni, ezzel a cégnek 1.250.950,- Ft kárt okozott. Egy másik céggel kamerafelvételek, illetve videóvágási munkálatok elvégzésére szerződött a vádlott, aki a szerződés díjának ki nem fizetésével 363.220,- Ft kárt okozott. A két vállalkozástól egyaránt 508.000,- Ft-ot regisztrációs díjként is átvett, mert valótlanul azt ígérte a sértetteknek, hogy az ügyvezetése alatt álló cég társasági adó támogatást tudna igénybe venni.

A Tatabányai Járásbíróság a 2019. november 28. napján megtartott tárgyaláson a vádlottat  2 év 6 hó börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, valamint 10.881.705,- Ft vagyonelkobzásra  ítélte.

Az ügyészség a kihirdetett ítélettel szemben a vádlott terhére, súlyosítás, azaz a börtönbüntetés mértékének megemelése végett  jelentett be fellebbezést.

Hozzászólások lezárva.