Az ügyészség idén is június 10-én ünnepli az önálló ügyészi szervezet létrehozásának évfordulóját. A Somogy Vármegyei Főügyészségen 2023. június 8-án megtartott helyi ünnepség ugyanakkor rendhagyó volt, mivel a 2021-es ügyészségi jubileumi emlékév után idén Kaposvár ünnepli a rendezett tanácsú várossá avatásának 150. éves évfordulóját.
Ebből az alkalomból Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere Jubileumi emlékzászlót adományozott a Somogy Vármegyei Főügyészségnek. A polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy Kaposvár történelmében több ügyész is fontos szerepet töltött be, hiszen az első királyi főügyész, Kozma Sándor és leszármazottai, például Fésűs Éva író élettörténete is elválaszthatatlan Kaposvártól, az ügyészség modernkori megbecsültségét pedig jól jelzi az újonnan elkészült, impozáns Ügyészségi Székház.
Az ünnepségen dr. Horváth Szilárd főügyész méltatta az első kaposvári főügyész, majd törvényszéki elnök, Kelemen Lajos munkásságát.
Az Ügyészség Napja alkalmából kitüntetettek:
A Somogy Vármegyei Főügyészség a hagyományoknak megfelelően koszorút helyezett el Kozma Sándor szülőfalujában, Kőröshegyen és Marcaliban emelt mellszobránál, továbbá Kaposváron található emléktáblájánál.
A fényképek a helyi ünnepségen készültek.