A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves nő ellen, aki az élettársával történt veszekedés során az őket szétválasztani igyekvő ismerősét véletlenül háton, élettársát pedig hason szúrta.
A Balassagyarmati Törvényszéknek benyújtott vádirat szerint 2022. július 2-án, este a lakóházukban a vanyarci nő és az ittas élettársa között dulakodás alakult ki. A lökdösődés közben a feleket a házba beszaladó ismerősük békítő szándékkal próbálta szétválasztani, ezért közéjük lépett. Ekkor a nő a kezében lévő késsel, egy hadonászó mozdulattal véletlenül a békíteni igyekvő férfit háton, az élettársát pedig hason szúrta.
A vétlen férfi és a nő élettársa is életveszélyes sérülést szenvedett.
A Büntető Törvénykönyv szerint gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja. Mivel a civakodó nő a kezében lévő késsel nem szándékozott sérülést okozni, ezért két rendbeli gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt felelhet.
Amennyiben a büntetlen előéletű nő az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, a főügyészség vádirata szerint 2 év fogházbüntetésre számíthat, annak 4 évre történő felfüggesztése mellett. Bűnössége esetén a felmerült 189.389.-Ft bűnügyi költséget is köteles megfizetni.
A rendőrségi fotón az elkövetés helyszínén történő nyomrögzítés látható.