A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen rongálás vétsége miatt.
A vádlott 2016. április közepén egy társával, valamint egy gyermekkorú lánnyal és fiúval egy Szentistván településhez tartozó parkban lévő, közösségi célú épületben kialakított nyilvános mozgássérült WC-be különféle éghető anyagokat hordott be. Azt meggyújtották, ezért tűz keletkezett és az öblítőtartály teteje és egy tisztítókefe elégett.
Amíg a helyiségben égett a tűz, a vádlott az illemhely ajtajába háromszor belerúgott, amitől a műanyag ajtó lapja kilyukadt, illetve az ajtótok vasalata kiszakadt. Ezzel mintegy 150 000 forint összegű kárt okozott, e vonatkozásban az önkormányzat polgári jogi igényt terjesztett elő.
Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő – az ügy megítélése egyszerű, a vádlott szabadlábon van, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy annak tartama alatt a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll.