A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte annak a fiatal férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki gyanúsítotti kihallgatása délutánján már ismét lopott.
A 20 éves gyanúsított 2021. március 10-én, reggel, egy mátraverebélyi lakóház bekerített udvaráról ellopott egy 5.000 forint értékű taligát. A sértett tetten érte, amint a taligát a telket határoló kerítésen át bedobta a szomszédos lakatlan ház udvarába, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.
A férfit még aznap a rendőrségen gyanúsítottként kihallgatták, majd miután elengedték, délután bement egy másik mátraverebélyi ház udvarára, a bejárati ajtót befeszítette, és 9.000 forint értékben élelmiszert és italt lopott.
A gyanúsított ellen e két lopás mellett egy korábbi közveszéllyel fenyegetés miatt és egy a közelmúltban elkövetett falopás miatt is indult már eljárás, ezért a Salgótarjáni Járási Ügyészség a bűnügyi felügyeletére tett indítványt.
A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított házi őrizetét négy hónapra, a további bűnismétlés megakadályozása érdekében. A kényszerintézkedést a rendőrség technikai eszközzel, nyomkövető berendezéssel ellenőrzi majd.
A köznyelvben lábbilincsként emlegetett elektronikus nyomkövető eszköz két lépcsőben képes ellenőrizni a gyanúsítottat: a kijelölt lakásban van egy beltéri egység, amely előzetes jelzést küld a rendőrségre, ha az őrizetes elhagyja a kijelölt területet, a felszerelt eszköz ilyenkor vibrálással jelez a gyanúsítottnak is. Ezek után a nyomkövető másodpercek alatt átáll GPS-jeladásra, amellyel a rendőrség azonosítani tudja a tartózkodási helyét, követni tudja mozgását. Ha az eszközt megpróbálják erőszakkal levenni, rögtön jelez a központnak, ahogy akkor is, amikor az akkumulátora merülni kezd.
A lábbilincs használatával tehát lényegesen kisebb a szökés kockázata, mint amikor a rendőrök csak eseti jelleggel ellenőrizték, hogy a gyanúsítottak otthon tartózkodnak-e.