Fogolyszökés vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, akinek bűnügyi felügyeletét a bíróság a rablás bűntette miatt indult eljárásban rendelte el, azonban a mozgását nyomon követő technikai eszközt alig két hét múlva levágta, és ismeretlen helyre távozott.
Az ügyészség rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot korábban azzal az elkövetővel szemben, aki 2020. április 02-án Tatabányán a sértettel együtt annak telefonján zenét hallgatott, eközben kikapta a sértett kezéből a telefont, hogy azt ellopja. A sértettől elvette az általa használt kerékpárt is. A sértett kérte vissza a telefont és a kerékpárt, azonban az elkövető az ellopott dolgok megtartása végett a sértettet fejbe rúgta, és ököllel megütötte. Az elkövető a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.
A bíróság 2021. július 6-án az elkövető bűnügyi felügyeletét rendelte el, előírta, hogy a megjelölt tatabányai lakást engedély nélkül nem hagyhatja el, valamint elrendelte, hogy a kényszerintézkedést a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával kell ellenőrizni.
A férfi a technikai eszközt 2021. július 19-én levágta a lábáról, majd a tatabányai lakást engedély nélkül elhagyta azzal a céllal, hogy a büntetőeljárás alól véglegesen kivonja magát, a hatóságok előtt ismeretlen helyre távozott.
A szökésben lévő férfit a tatabányai rendőrök 2021. augusztus 8-án elfogatóparancs alapján lakossági bejelentés nyomán elfogták, amely után a bíróság a letartóztatását elrendelte.
Az ügyészség a fogolyszökés vétsége miatt is vádiratot nyújtott be a bírósághoz, a vádiratban indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság az ügyet egyesítse a rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljáráshoz.