A Központi Nyomozó Főügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy bíróval szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.             

A vádirat szerint a bíró 2018. május 15-én, 8 óra körül Budapest belvárosában jogosulatlanul használta fel a más személy nevére kiállított mozgáskorlátozott parkolási igazolványt. A bíró a gépjármű szélvédője mögött, a műszerfalon annak ellenére helyezte el a parkolási engedélyt, hogy annak használatára – mivel mozgásában korlátozott személyt nem szállított – nem volt jogosult, majd parkolójegy váltása nélkül elindult a munkahelye felé. A bíró a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány jogosulatlan használatát a helyszínen elismerte, azt az intézkedő rendőröknek átadta.

A köztársasági elnök a bíró mentelmi jogát az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára a büntetőeljárás lefolytatása végett felfüggesztette.

A bíró gyanúsítotti kihallgatásán vallomást tett, a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A 2018. július 01. napjától hatályos büntetőeljárási szabályok alapján az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben.

Az ügyben korábban közzétett ügyészségi sajtóközlemény az alábbi linken érhető el:

http://ugyeszseg.hu/mas-nevere-szolo-mozgaskorlatozott-parkolasi-engedelyt-hasznalt-a-biro/

Hozzászólások lezárva.