A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 62 éves miskolci nővel szemben, aki idén április végén, egy Miskolc külvárosában lévő buszmegállóban, vitájuk során bántalmazta egy nőismerősét .

A vádlott 2018. április 24-én 13 óra körül találkozott össze a buszra várakozó sértettel, akivel szóváltásba keveredett, majd a sértett bal csuklóját megragadta és megcsavarta, amelynek következtében a sértett a földre esett. A vádlott ezt követően a földön fekvő sértett csípőjét több alkalommal megrúgta, majd eltávozott. A sértettet a mentők kórházba szállították, ahol az orvosi vizsgálatok során megállapították ,hogy a nő a bántalmazás következtében a bal oldali combcsont, és a bal kéz orsócsontjának törésével járó, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, idős vádlottal szemben az új büntetőeljárási törvény rendelkezései alapján, az eljárás gyorsítása érdekében büntetővégzés meghozatala keretében, próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak, így az ügyben tárgyalás nélkül, egy hónapon belül érdemi döntés születhet.

Hozzászólások lezárva.